Nem én választottam Budapestet, hanem ő engem

Szőke Zsuzsi - Hivatal - Budapest

Duke interjú Szőke Zsuzsival a Hivatalban

Életerős fiatal nőnek képzelem magam, akiből dőlnek az ötletek és a megvalósítási vágy. Nagyon sok mindenért tudok rajongani, de egy biztos pont mindenképp van: Budapest, ami nem mellékesen a szülővárosom is.

A Vígszínház tőszomszédságában nőttem fel

Az ablakaink és az erkélyünk a színház felső emeleteire néztek, szóval elég sok érdekes dolgot láttunk mindig a bátyámmal. Lehetséges, hogy ezért is készültem sokáig színésznőnek. Az, hogy idegenvezető lettem egy véletlen baleset műve. Én kategorikusan kijelentettem, hogy nem leszek idegenvezető. Általános iskola után a Vörösmartyba akartam jelentkezni drámatagozatos osztályba, de ezt édesapám megvétózta. Valami olyasmit mondott, hogy amíg ő az én apám, belőlem nem lesz színésznő. Így más után kellett nézzek és mivel az idegen nyelvek is érdekeltek, egy kéttannyelvű gyakorló idegenforgalmi középiskolába jelentkeztem.

Én azonban végig tartottam magam ahhoz, hogy ha befejeztem a gimit, arra az egyetemre megyek majd ahova én akarok, hiszen én még ekkor is színésznő akartam lenni. Ebből jött az igazi párbaj otthon – sokszor heves vitákba, néha sírásokba fulladtak ezek a harcok, és a vége az lett, hogy édesapám nagyon diplomatikusan egy üzletet ajánlott. Ha én ezt az idegenvezetősdit végigcsinálom, úgy ahogy kell, akkor nem hogy engedélyezi, de támogatja majd az én színi pályámat. Végül meg lett az engedélyem, úgymond hivatalosan is idegenvezető lettem, de cserébe a színműre sem mentem el. Mire odaértem, hogy azt csinálhatom, amit akarok, azt éreztem, hogy az a közeg nekem mégsem való.

Vargabetűk

Végül az ELTÉ-t jártam ki esztétika és művészettörténet szakon. Közben elköltöztem otthonról és a saját lábamra állva elkezdtem dolgozni tipikus egyetemista munkavállalóként. Eleinte kávézókban dolgoztam és majdnem kipróbáltam a jegyeladást az egyik városnéző buszos szolgáltatónál, de mivel elképesztően keveset fizettek, el sem kezdtem az egészet. Ezért váratott magára még egy évet és így kezdődött el az egész történet.

Egy építésztörténet órán villant be minden, ugyanis az előadó a legegyszerűbb boltívről, homlokzati díszítő elemről úgy tudott beszélni, mintha az lenne maga a megtestesült építészeti csoda. Valahogy összeértek a gyerekkori emlékek, a tanárom előadói készsége és az, ahogy besugározta az egész környezetét – teljesen megfertőzött a szenvedély, ami áradt belőle. Annak ellenére, hogy én színésznő akartam lenni, az építészetet mindig is imádtam. Ezt a két dolgot összeraktam a fejemben, és akkor jöttem rá, hogy nekem ezt kell csinálnom.

Nagyszínpad

A szépsége a dolognak, hogy nem szülői nyomásra, de mégis szülői irányítás hatására lettem idegenvezető. És hogy teljesen mégsem adtam föl azt, amire vágytam, mert minden nap színészkedek tulajdonképpen, amikor kiállok egy csoport elé, csak itt nincsenek előre betanult szövegek, rendezések. Te teremtheted meg magadnak az egész szituációt, a városod a díszlet, a rendező te vagy és nem egy produkciót kell létrehoznod, hanem egy valóságot, kulturális értéket. Valós történelmi csodát kell átadnod nem pedig egy kitalált, idealizált világot. Imádom a színházat a mai napig, de ez sokkal jobb, és a színpad is sokkal ,de sokkal nagyobb.

Nem én választottam Budapestet, hanem ő engem

A város szerelmeseként folyamatosan olvasok róla és tanulok – ez a hobbim is egyben. Azért lettem idegenvezető, mert imádom ezt a várost, mondhatjuk úgy is, hogy nem én választottam Budapestet, hanem Ő engem.

Van egy saját kis történetem, a CURIOCITY Budapest – az alapkoncepciója, amit a mai napig tartok, hogy minden egyes túra személyre van szabva. Nincsenek meghirdetett túráim, csak alapötletek egy-egy témára és egyébként pedig mindenkinek saját élményszerzés… – ez a lényeg! Nem csak az időtartamot, a helyszínt vagy a témát, hanem tényleg az egészet egyénre próbálom illeszteni. Kezdve azzal, hogy én megyek el érte és nem neki kell megtalálnia egy adott helyen a városban, egészen addig, hogy a túra minden részletében ráhangolódok. Neki próbálok egy szívéhez szóló élményt adni a legapróbb figyelmességekig, egészen addig, hogy ő a végén azt érezze, hogy ez neki és csak neki készült ez a túra.

Nem terméket akarok létrehozni, hanem egyfajta ajándékot

Lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de én minden vendégemtől úgy válok el, hogy ez jól esett, mert a belefektetett munkát ő is érzi, és viszonozza az energiákat. Azt szeretném, hogy az emberek rájöjjenek, hogy Budapesten mindent meg lehet csinálni, mármint mindenre van lehetőség, akármit is szeretne az ember. Lehet a városnézésen túl kirándulni, biciklizni, fürdeni, trabantozni, segway-ezni, lovaskocsikázni,  barlangászni, gokartozni, golfozni, bringóhintózni, hajókázni a Dunán, libegőzni, kisvasútazni, lövöldözni lőtéren és még sorolhatnám. Akármilyen típusú ember vagy, ha elég információd van, azt fogod érezni, hogy ebbe a városba már régen el kellett volna jönnöd.

Mindezek felett azt szeretném még, hogy az idelátogatók ne értelmetlenül töltsék az idejüket, és azért jöjjenek ide, mert nagyon olcsó, hanem azért, hogy ugyanannyi pénzből akár olyan élményt kapjanak, amit semmikor és sehol máshol!!!

A legjobban a Parlament belsejét szeretem megmutatni

Egy csomóan nem jutnak be, mert azt sem tudják, hogy látogatható. Sokszor szembesülök azzal a problémával, hogy megnézte a Halászbástyát, megnézte a Mátyás templomot – de azt is lehet, hogy csak kívülről, a Hősök terét, a Citadellát, a Bazilikát, de egyiket sem belülről. Márpedig én senkit nem engedek el úgy, hogy nem nézte meg azt, amit tényleg muszáj látni Budapestből. És ez még csak a kezdet…

 

Leave a Reply