A sör diplomáciai fegyver

László Ádám

Duke interjú László Ádámmal a Dzzs Bárban

A családdal jellemzően nem a horvát tengerpartra jártunk nyaralni, hanem például Prágába, Münchenbe, Pilsenbe, és egyszer, amikor Münchenben jártunk valaki mutatta sétálás közben, hogy az ott a müncheni sörfőző egyetemnek az egyik épülete. 12-13 éves voltam akkor, és ezen azért ledöbbentem. Látta a fater is, hogy megfogott a dolog, és kész volt minden költséget állni, ha én odamegyek.

Érettségi után

megnéztem a feltételeket, és kiderült, hogy oda vagy hatezren jelentkeznek, amiből tízet, ha fölvesznek, csak németül oktatnak és az emelt kémia és biológia a belépő szint. Szóval ezeket összeadva egy 16 éves, alapvetően csak fesztiválozó és rockkoncertekre járó gyereknek, aki éppen kilép az acélbetkósából nem volt pálya. Így eljöttem Budapestre a műszaki menedzser szakra, amit igazából úgy csináltam meg 3 és fél év alatt, hogy egy betűt nem tanultam, de az anyukám nagyon örült, amikor lediplomáztam.

Mindeközben az első egyetemi bulin, ami amúgy nem volt valami jó, ültünk a későbbi társammal, és nem tudom melyikünk fejéből pattant ki az ötlet, de konkrétan emlékszem, hogy koccintunk arra, hogy lesz egy közös sörfőzdénk. Pár év múlva hallottuk, hogy lehet otthon sört főzni. Beírtuk a google-ba, hogy házi sörfőzés. Angolul egész sok cikket és videót találtunk, így kezdtünk el a sörkultúrával barátkozni. Akkor még kicsit gyerekcipőben járt nálunk a kézműves sör biznisz.

Mézeskalácsot sütögetnénk

Elmentünk az akkor még Kertészeti Egyetem, majd Corvinus, most már SZIE söripari ismeretek bevezető órára, ami élelmiszermérnököknek szólt. Az előadások nyilvánosak voltak, szóval nyugodtan bemehettünk. Ott találkoztunk Hegyesiné Vecseri Beátával, akit szerintem minden embernek meg kellene ismerni, mert olyan szinten képben van, olyan szakmai tekintély – legalábbis számomra – hogy az elképesztő.

Olyan végtelenül nyugodt stílusban meséli, hogy az enzimek és a cukormolekulák lecsattintják a rövidebb szénláncúakat, mintha mézeskalácsot sütögetnénk otthon … Úgy jegyzeteltünk, hogy füstölt a papír. Az egyetem hírlevelei jóvoltából 2013-ban vagy 2014-ben jött egy e-mail, hogy indítanak egy sörfőző mester szakképzést. Tök egyértelmű volt, hogy oda kell jelentkeznünk.

Ki szívja meg először

A Stefánia palotával szemben van egy kastély, az egyik osztálytársam jogot tanult és az ő anyukájáé volt az a lakás, amiben laktunk a tesómmal. Az egész műteremnek készült, amit László Fülöp festő építtetett – ő amúgy Lucy Guinness-t, a sörgyáros család egyik leszármazottját vette feleségül. A középső nagy rész a Bródy családé, és itt forgattak egy jelenetet a Grand Hotel Budapestből, és itt kezdtünk el sört főzni párhuzamosan azzal, hogy jelentkeztünk az egyetemre.

Az az érzés, amikor a legelső sör kész van egy műanyag vödörben, és megszívod a tömlővel palackozásra, emlékszem pénzt dobtunk fel Zsolttal, hogy ki szívja meg először. Én nyertem. Az első korty, mikor beért a számba – szénsavas, és íze van – az egy felemelő érzés volt. Kb. egy-másfél évig csináltuk ezt a lakás-sörfőzést. Olyan kosszal jár, mintha állandóan lekvárt főznél: tele üvegekkel, alapanyag-maradékokkal, és nem csak a konyha volt állandóan romokban, hanem a fürdőszoba is, fűtés meg nincs, mert a sörnek a 18 fok tesz jót. A bátyám őrjöngött is, aki egy elég rendszerető ember, hogy azonnal tüntessük el a cuccokat. Közben a sörfőző suliban jóba lettünk a harmadik figuránkkal, Tóth Marcellal, és együtt okoskodtunk, hogy egy erre alkalmasabb helyen kellene tovább csinálni.

Az Angyal utcában

Az Angyal utcában béreltünk ki egy műhelyt. A cél az volt, hogy csinálunk bulikat, ahol eladjuk a sört. Sokat agyaltunk azon, hogy mi lesz, ha nem fogy el, hogy hogyan is kéne jól csinálni. Az az érzés volt, amikor állsz valaminek a küszöbén, és csak egy jó nagy rúgás hiányzik valakitől, hogy gyerünk, csináljad. Az Élesztőben beszélgettünk erről, amikor megjelent Tóth Imi, az Élesztő egyik tulaja, és kijelentette, hogy megveszi a söreinket. Az Imié volt a Skanzen kocsma, ami egy lakáskocsma volt. Itt árusították a házi söreinket. Mikor bevittük a terméket, álltunk a kocsmában, tanakodtunk, mert nevet kellett adni a söröknek. Salz von Kuglóf lett az egyik sörünk neve, a származási helye pedig 9. kerület. Vicces volt.

Hübris

Akkorra már volt vagy 40-50 receptünk, vettünk egy tök komoly kínai gépet, amivel a precíziós problémákat tök jól át tudtuk hidalni, de ez csak 30-50 litereket tudott lefőzni és már szerettünk volna kicsit nagyobb üzemi mennyiséget készíteni, mert az a kis mennyiség egy este alatt elfogyott. Egyikünk se hozott létre még céget vagy brand-et előtte és nem tudtuk, hogy a marketing, a design, a név mennyire fontosak. Mi csak sört akartunk főzni. Jászapátin megtaláltuk a helyünket, aztán egy hetünk volt, hogy bemutassuk a sört.

Rengeteg papírt teleírtunk rosszabbnál rosszabb nevekkel. Kimentünk Berlinbe, megittunk pár sört, jól éreztük magunkat, és Marci egyszer csak lehuppant a földre, és azt mondta, hogy „Olyan jól érzem magam, hogy az már hübrisz”! Meg is lett ezzel a sörfőzdénk neve, már csak a terméket kellett elnevezni. A lakótársam akkor indította el az UbikEklektik minifesztiválját. A helyszínen a mi söreinket csapolták, és ennek a hangulatnak a hozzájárulásával lett UbikEklektik a sörünk neve is. Ez volt az első „hivatalos” termék. Azóta 5 állandó sörünk van.

Kisbicskás feeling

2010-ben költöztem Budapestre, Sopronban nőttem föl. Szépen lassan váltam budapestivé. Az egyetem alatt is az osztrákokhoz jártam melózni, mert ott fűnyírásért 10euró/óra bérért dolgoztam és két hónap munka után lazán elvoltam itt. Eleinte, amikor huzamosabb ideig éltem már a fővárosban csak hentesekhez jártam enni, mert Sopronban nem volt olyan hentes, ahol helyben lehetett enni hentes finomságokat. Imádtam azt a talponállós, kisbicskás feelinget. Amikor megláttam, hogy itt Budapesten minden harmadik utcában van ilyen típusú hentes és mindenhol van valami másmilyen finomság, eszem ágában sem volt máshol enni.

Nem éltem úgy nagyvárosban sosem, mint ahogy Budapesten. Itt első megszólításra az emberek faszkalapok, de ha elkezdesz velük kommunikálni, mindenkiről kiderül, hogy jó arc. Más, nyugati országokban az volt az érzésem, hogy az emberek muszájból jó fejek egymással. Itthon egyáltalán nem ez van, ha kihozzák magukból a barátságos hangsúlyt, azt teljesen őszintén teszik, és ez nagyon jó. De témánál maradva, a sörfőzde-mágiához az is hozzá tartozik, hogy ha viszel magaddal egy rekesz sört és úgy indulsz egy közösséghez csatlakozni, akkor mindenki imádni fog, megszűnnek azok a gátak, hogy jóban vagyunk-e vagy sem, mert a sört valahogy mindenki megissza. A sör diplomáciai fegyver is egyben.

 

Leave a Reply